Amikor híre ment hogy Mike Patton tiszteletét teszi nálunk, az embernek két választása akadt: vagy türelmesen kivárt „hiszem ha látom” alapon, itt többek között a tavalyi, Mokka Cukában meghirdetett Peeping Tom koncertre gondolva, vagy már rögtön harcba szállt a jegyekért, melyek következtében napokon belül lehetetlenné vált az internetes jegyfoglalás az A38-ra.

Innen már igen csekély agymunkával is kiszámolható, hogy teltház volt, bár őszintén kétlem, hogy bárki az ellenkezőjére számított. Főleg, mivel olyan előadóról van szó, akire sokan (értsd: a közönség cirka 90%-a) egész életükben vártak, akkor is ha már volt szerencséjük látni valamelyik formációjával itt vagy ott, és legutóbb nem feltétlenül éppen az 1997-es budapesti Faith No More-on. De ott is.

A koncertkezdés kilencre volt meghirdetve, de mivel még tízkor is bebocsátásra vártunk a hajó bejáratánál, sejteni lehetett, hogy valami gellert kapott. A tömegben állva ekkor azt latolgattuk, hogy nem mondja-e le uccsó pillanatban a koncertet, ehelyett azonban új elemmel bővült Pattonnak tulajdonított, kisebb tömegeket megosztó cselekedetek listája: üdítő színfoltként felkerült az előbanda kitaszítása a napirendi pontok közé. Az említett előzenekar egyébként a Pándi-Keszei-Halmos-Prell formáció lett volna, de állítólag Patton leszavazta őket. Ha valóban így történt, úgy az egy megvalósult rémálom lehetett Pándiéknak (és őszintén, melyik zenésznek ne lenne az) de nyilván nem fogjuk tudni az igazi okokat kiszűrni a napvilágot látó variációk közül.

Várakozás közben azzal mulatattuk magunkat, hogy a felbukkanó NIN, Tool, és Dillinger Escape Plan pólókat számolgattuk a tömegben, hogy kétségünk ne maradjon afelől, tényleg mindenki eljött, akinek a név mond valamit (és kapott jegyet), beleértve persze magyar zenei világ néhány jeles és jeltelen képviselőjét. Egyébként sanszos, hogy az illendőségből a flyerre is rápakolt Zu Bandről senki az égadta világon nem tudott semmit, természetesen mélységes tisztelet a kivételnek. Szerencsére rövid tudakozódás és hallgatózás után kiderült, hogy azért vannak szép számmal, akiknek többet mond a Fantomas Luis de Funés-nél, és itt-ott már elhangzottak a Mr. Bungle, Tomahawk és Peeping Tom nevek is.

Előzenekar nem lévén, egy DJ szórakoztatta a közönséget, egyébként baromi jó zenékkel, de az intelligens magyar attitűd az ismételt „Hagyd abba!” és „Húzzál el!” bekiabálásokban nyilvánult meg. Láthatólag akadnak még a föld színén olyanok, akik meg van győződve arról, hogy a main act-et igazából kordonokkal tartják vissza, nehogy az előzenekar műsora alatt a színpadra rohanjon, mert a szemét kezdők meg akarják akadályozni őket egy 2 órás műsor lenyomásában. De komolyan.

A Jacopo Battaglia (dobok), Massimo Pupillo (basszgitár) és Luca T Mai (szaxofon) alkotta Zu színpadra vonulása persze irtózatos ováció közepette történt, amit csak az múlt felül, ahogy Patton a szám közepén végre kiemelkedett a színpad közepén gondosan elhelyezett pult mögül, és a tőle elvárt megszállott módon hozta a formáját. Egy pillanatra sem állt meg, és rengetegszer a pult mögé lekuporodva, vagy a színpadon a háttérben maradva énekelt, üvöltött és machinált a hangokkal.

Az első negyedórában az arcokról igen vegyes érzelmeket lehetett leolvasni, a „Baszd meg, ez nem Faith No More!”-tól kezdve, áhitaton, sokkon, örömön keresztül sok mindent, amit kétségkívül egy ember megjelenése váltott ki, aki ezenközben gyakorlott „szarok rátok” hozzáállással kezelte le a „Mike Patton az akváriumban” effektust. Mindezt látható és meglepő jókedvvel, vidáman, bár elég volt egyszer felhúznia magát azon, hogy nincs rendesen hangosítva a mikorofonja, rögtön levágta az ember, hogy miért is van oly’ rettegett rocksztárként számontartva. A közönséggel való kapcsolattartás az est folyamán persze minden szemkontaktust nélkülözött, amiben nincs is semmi meglepő, de azért voltak, akik panaszkodtak erre. Viszont imáink meghallgatásra találtak és csodák-csodájára nem voltak „Faith No More” és „Easy” bekiabálások, de úgy tűnik, Patton is túl van már azon, hogy ilyen nüanszokat közönségre hugyálással toroljon meg, bár talán jobb, hogy nem tették próbára. Sőt, ketten-hárman egyenesen a színpadon ülték végig a koncertet, és kellemes meglepetésként semmiféle atrocitás nem érte őket roadok, szekusok, vagy bandatagok részéről.

A hangosítás alkalmanként hagyott némi kívánnivalót maga után, ami azért kár, mert egy ilyen produkció még így is zseniálisnak jön át, de azért mindenki vágyik arra, hogy a hang úgy rendesen, istenigazából levigye a fejét. A Zuzenészei elképesztőek, az egész koncert olyan improvizációk sorozata volt, hogy az ember nem is tudott mást tenni, csak lenyűgözve figyelt és próbált felkészülni a még rá váró meglepetésekre. Mint például, hogy percekre megfeledkezzen arról, hogy Patton is ott ólálkodik a színpadon, mert olyan basszeros-dobos összjátékot hallhat-láthat, amilyet csak nagyon ritkán a hasonló noise-koncepciójú bandák koncertjein.

Kb. fél 12-re már egy abszolút lenyűgözött embergyülekezet ragadt a hajón, és kicsit mindenki úgy érezte, hogy átment rajta egy instrumentális úthenger, vagy lecövekelték egy hangorkán kellős közepén. A levonulás után a meglepetéseknek viszont nem volt vége, mert nemhogy visszajöttek, de Battaglia és Pupillo külön összjátékkal tette fel a pontot az i-re.Battaglia egy cintányért dobolt körbe először a magukon a dobokon, majd a basszeros lábánál a földön, végül pedig már a basszgitár nyakát verte, mialatt persze Pupillo sem tétlenkedett. Ezen a ponton már a közönség tetemes hányada mérlegelte az egy-egy közelebb eső koncerthelyszínen való felbukkanás lehetőségét.

Bár második ráadás nem volt, újabb meglepetésként a négyes visszatért egy külön meghajlás erejéig, mely persze nem nélkülözött Patton-féle ironikus arckifejezéseket és megmozdulásokat, mint a beszámolás az egyszerre való meghajláshoz. Azért nem egy „thank you” is elhangzott, meg persze a „forca Italia”, amiből csak következtethetünk, hogyPatton elégedett volt második hazája románokkal játszott döntetlenjével. Az igazán hard-core arcok pedig még maradtak jó fél-egy órát, és nézték, ahogy a Zu tagjai Pattonnal együtt lecuccolnak. Néhány vállalkozó szellemű egyén megpróbált közelebb jutni (azaz rávetődni) és autogrammért kuncsorogni, esetleg bekúszni a backstage-be, de a többséget az is kielégítette, hogy egy ilyen koncert után a sörét kortyolgatva csak néz ki a fejéből, saját szerencséjén elképedve.

Letölteni innen: http://rapidshare.com/files/124382936/MikePattonandZUBudapest.rar.html